Legújabb partnereim

Én már mióta világ a világ imádom az ásványokat. Persze hihetetlen szépek, színesek, és mint olyan így bizonyára már a nők felének örök kedvencei, de én az élettani hatásukkal és a formálhatóságukkal együtt imádom őket. Persze ki miben hisz, de nekem elég az a bizonyosság, amit egy-egy vendégem visszajelzéséből kapok, hiszen számtalan esetben nem csak a szépség, hanem a funkció miatt is rendelik tőlem ezeket az egyedi ásvány ékszereket, hiszen csontozatra, immunrendszerre, hangulatra és még számos dologra pozitív hatással tudnak lenni, ami sok ember számára nagyon nagy segítséget ad a teljes élet vagy éppen az egészség visszanyerésében. Így aztán már évek óta sorra gyártok ékszereket, melyek előbb vagy utóbb, de inkább előbb mindig gazdára is találnak.

Most azonban úgy döntöttem, hogy szeretnék egy kicsit nagyobb és komolyabb keretet adni ennek az egésznek az életemben, és csináltattam egy weboldalt, ahová feltehetem az összes ékszeremről készült képet, és ott mindenki kénye kedvére tud nézelődni és válogatni, hogy melyiket szeretné megvásárolni. Persze meg is tudja rendelni ezeket a gyönyörűségeket és nem kell attól tartania, hogy nem olyan formát vagy színt kap, mint amire vágyik, hiszen profi fotók biztosítják arról, hogy pontosan hogyan is néz ki egy-egy ilyen ékszerem.

És itt kezdődtek a nehézségek, hiszen elég nehéz ma profi fotóst találni ilyen munkára, és nekem sürgősen szükségem volt segítségre profi termékfotózás terén. Hála a jó égnek egy nagyon kedves ismerősöm ajánlotta, hogy a volt munkahelyén egy ilyen csapattal dolgoztak együtt és keressem fel őket, így rátaláltam a fotoda csapatára, akikkel azt gondolom, hogy hosszú-hosszú éveken keresztül együtt is fogunk dolgozni, hiszen tökéletes képeket készítettek számomra. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hihetetlen módon begyorsult a rendelések száma, hiszen mindenki biztos lehet benne, hogy azt kapja, amit a képen lát, a kép pedig tökéletes, színvilágban, részletességben és fényben egyaránt, így nincs kétség a vásárlás terén. Ez pedig érezhető is a rendelések számának növekedésén.