Nem hiányozhat egyetlen gazdaságból sem

A nagyapám édesapja kezdte el a családban a mezőgazdasági feladatok ellátását, és kezdetben csak akkora területe volt a családnak, hogy magukat ellássák, később azonban már az egész falu hozzájuk járt annak idején bármilyen zöldségre vagy gyümölcsre volt szükségük, és így aztán a család már azt mondhatni, hogy generációk óta művel területeket és folytat zöldség és gyümölcs termesztést, nem is kis eredménnyel ma már. Nyilván a dédapám tapasztalatai hihetetlen sokat segítenek a gazdálkodásban, hiszen abszolút egészséges és bio termesztést tűzött ki édesapám célul, és ezt már jó pár éve tartjuk is, ami azt jelenti, hogy tényleg nem használunk semmilyen olyan vegyszert, ami nem természetes alapanyag lenne, és a mi földjeinket a műtrágya sem érte sosem. Persze nem könnyű így gazdálkodni, de az édesapám mindig azt mondja, hogy valamit vagy jól csinál az ember, vagy pediglen sehogy, és felesleges vegyszertől hemzsegő gyümölcsöt vagy zöldséget a piacra dobni, hiszen abból gyártanak eleget a giga vállalatok sajnos.

Persze azért ma már jóval egyszerűbb a földművelés olyan szempontból, hogy a gépesítés iszonyatosan sokat tud segíteni abban is, hogy egységnyi idő alatt nagyobb területet meg tudjon művelni az ember, és abban is, hogy egyre hatékonyabban, a földre vigyázva tudjon eredményeket elérni. Mi nem olyan régen szereztünk be még egy kis segítséget, hiszen eke és altalajlazító már rég volt a gazdaságban, azonban most egy gréder is hozzájuk társult, ami hihetetlen sok feladatra használható, nem is gondoltuk volna amikor beszereztük. Persze az Umwelt csapata már a kiválasztáskor hihetetlen javaslatokat adott, nem is tudom mi lenne nélkülük a gazdasággal. Biztosan nem lennénk ennyire biztosak a gépválasztásban és talán nem is döntenénk nélkülük és a tapasztaltuk nélkül ennyire jól. Felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak számunkra.